Abonyi Somogyi Imre Kertbarát Kör

Működési hely : Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállító Hely

                             2740. Abony, Kálvin u. 1.

Vezető és kapcsolattartó : Bene László

Levelezési cím : 2740. Abony, Kossuth Ferenc u. 17.

Telefon : 06-20 966 3849

E-mail cím : laci.bene@t-online.hu

Az Abonyi Somogyi Imre Kertbarát Kör 1974 -ben alakult, a Művelődési Ház szakköreként, és azóta is ebben a formában működik.

A Kertbarát kör célja, hogy összefogja a településen élő, kertészkedni szerető, közösségre vágyó embereket. Havonta általában egyszer jön össze a tagság, ahol a kertészkedéssel kapcsolatos ismereteket, tapasztalatokat adjuk át egymásnak, szakemberek bevonásával ismerkedünk az újabb eljárásokkal, megismerjük az aktuális növényvédelmi teendőket, segítünk eligazodni az állandóan változó növényvédő szerek használatában. Látogatásokat, tanulmány utakat szervezünk kertészetekbe, ültetvényekre. Nyár elején hagyományosan közös nyársalást, ősszel pedig közös bográcsozást tartunk. Évente megrendezzük a városi borversenyt, valamint a Mezőgazdasági Terménybemutatót.

Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely

Somogyi Imre Kertbarát Kör

  • 2024. évi programtervezete

    Január 19. – 2023. évi beszámoló, 2024 évi program összeállítása
    – Az orchidea nevelés, gondozás, szaporítás gyakorlati tapasztalatai

    Felkérés : Somogyi Zoltán tanár, orchidea szakértő
    Február 16. – A borkezelés technológiája, gyakori borhibák kezelése
    Vendégünk : Répás László borász
    Március 8. – Metszési bemutató az ABOKOM gyümölcsösében
    Bemutatót tartja : Molnár Gábor városi főkertész

    – Városi borverseny előkészítése

    Március 22. – Városi Borverseny és Pogácsasütő verseny lebonyolítása.
    Abonyi Lajos Művelődési Ház
    Április 19. – A Kertbarát Kör megalakulásának 50 éves évfordulója alkalmából
    rendezendő megemlékezés előkészítése.
    Április 24. – Közreműködés a Városi Virágmag, és palánta Börze megrendezésében
    – Szervező : Cseriné Krajcsi Edit
    Május 3. – Megemlékezés a Somogyi Imre Kertbarát Kör 50 éves évfordulójáról
    Kiállítás szervezése
    Ünnepi rendezvény
    Május – Közös kirándulás Ceglédre, a Tulipánkert megtekintésére
    Május 25. – Részvétel borkóstolóval, bio termékek bemutatásával a városi Családi
    Napon.
    Június 21. – Közös nyársalás a Falumúzeum kertjében
    Július – Látogatás a Táborhegyi Levendula ültetvényen
    Felkérés : Szabó Krisztina vállalkozó

    Augusztus – A terménybemutató előkészítése
    Szeptember 06-07. – Mezőgazdasági Terménybemutató megrendezése, a Művelődési
    Házban.
    Október – Közös bográcsozás, újborok bemutatása a Civil Házban.
    November – Őszi növényvédelmi feladatok
    Felkérés : Nagy Zsolt növényorvos
    December – Éves tevékenységünk értékelése, a 2024-es munkaprogram tervezése
    VezetőségAbonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi

  • rát Kör

Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 26.
Működési terület: Budaörs
Kapcsolattartó: Simon László, 36 30 4823 700
Elnök: Simon László
Elnökhelyettes: Nagy Sándor Lászlóné
Titkár: Kucsera Ilona
Email: kerteszetiegyesulet@gmail.com
Szervezetünk 2024.02.19. újra egyesületté alakult. Az egyesület céljai:
– a budaörsi kertkultúra támogatása, a környezetvédelem ökológia céljainak
terjesztése, környezettudatos életmód kialakítása, a kertek termővé tétele, az
egészséges élelmiszerek előállításával az önfenntartás javítása, az ehhez szükséges
ingyenes ismeretterjesztés, tanácsadás érdekében előadások, bemutatók szervezése.
– az idős, nyugdíjas emberek lelki egészségéhez való hozzájárulás kirándulások, társas-
közösségi összejövetelek szervezésével.
– a helyi kertészeti értékek megőrzése, a helyi fajták (leginkább a híres őszibarack
fajták) fenntartása, terjesztése.
– a családi, önfenntartó kiskertek, balkonkertek, házi kertek,  közösségi
kertek elterjedésének, az ehhez kapcsolódó piac működésének és fejlesztésének
támogatása.
– a mezőgazdasági és ezen belül a kertészeti termelés rangjának és megbecsülésének az
erősítése, a termelés feltételeinek elősegítése, a tagok érdekeinek képviselete, a
kertészeti vállalkozások szakmai segítése minden lehetséges formában.
A havi összejövetelek helye Jókai Mór Művelődési Ház, 2040 Budaörs, Szabadság út 26.
Budaörsi Kertbarátok dr. Luntz Ottokár Egyesület munkaterve a 2025. évre
2025.01.08 – Beszámoló közgyűlés – 2024. év értékelése, 2025. évi munkaterv ismertetése,
hasznos tanácsok- mikro zöldek.
2025.02.05. – Tagsági ülés,
2025.02.08. – Vetőmag-, szaporítóanyag- börze és vásár Budapest, Pesti út 113,
2025.02.21. – Metszési bemutató,
2025.03.05.- Tagsági ülés,
2025.03.21. – Nyitnikék rendezvény,
2025.04.02. – Tagsági ülés,
2025.04.22. – A Föld napja – a MÁV állomás kertjének virágosítása, körvirágágyás rendezése
a múzeum előtt,
2025.05.07. – Tagsági ülés,
2025.05.13. – Egyesület 20. születésnapja – Heimatmuseum,
2025.05.31. – Kirándulás: Európai dísznövény és kertművészeti napok Fehérvárcsurgó,
2025.06.01. – Úr-napi virágszőnyeg készítése,
2025.06.04. – Tagsági ülés,
2025.06.10. – Kiállítás a városházán – egyesület alakulásának 20. évfordulója alkalmából,
2025.07.02. – Tagsági ülés,
2025.07.19. – Kertbarát nap,
2025.08.06. – Tagsági ülés,
2025.08.20. – Díszasztal készítés a városi ünnepségen,
2025.08.25. – A budaörsi tájfajta őszibarackok szaporító vesszőinek szedése, szemzésre,
2025.09.03. – Tagsági ülés,
2025.09.07. – „Ide süss” Budaörs Nap, termésszőnyeg készítése,
2025.09.20. – Kirándulás,
2025.10.01. – Tagsági ülés,
2025.10.10. – Komposztálás napja,
2025.11.05. – Tagsági ülés,
2025.11.20. – A tájfajta őszibarack 2 éves csemetéinek szétosztása,
2025.11.22. – Őszibarack fajtabemutató kialakítása a Heimatmuseummal, és a Kertészeti
Egyetemmel,
2025.12.03. – Tagsági ülés,
2025.12.20.- Adventi vásár a múzeum udvarán,
2025.12.30. – Évzáró összejövetel.

Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár

2014 Csobánka, Béke út 4, 

Működési terület: Csobánka

Kapcsolattartó: K. Papp Lászlóné (Éva)

Email: profivagy@gmail.com

Dátum

Téma

Előadó/Felelős

2026.01.14

Csobánka madarai

Bokor Kamilla

2026.02.13

Magvetés

Józsa Kata

2026.03.11

Tavaszi előkészületek és a természetes anyagok használata a kiskertekben

Zsigó György

2026.04.08

Méhlegelők, begyepesedés, fűfetisizmus és fűvallás

Vöő Csaba

2026.05.13

Palánták ültetése

Szabó Marika

2026.06.10

Rózsák

Mándi Andrea

2026.09.09

Permakultúra csobánkai kertekben

Molnár Gábor

2026.10.14

Kisállatok Csobánka erdeiben

Bokor Kamilla

2026.11.11

Ásásmentes kertészet

Vöő Csaba

2026.12.09

Filmvetítés, beszélgetés

Papp Éva

Dunavarsányi Kertbarát Klub
2336 Dunavarsány, Kossuth L. u. 39.
Működési terület:
Dunavarsány
Kapcsolattartó:
Vargáné Budafoki Katalin elnök
Email:
budafokikato@gmail.com
Telefon: 06-20-804-0673

Leírás
A Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége Dunavarsányi Klubja, már több mint 50
esztendeje szorgalmasan dolgozik Dunavarsány környezetvédelméért.
Komáromi István leköszönt elnök több országos szervezettel karöltve munkálkodott ezen, és
teszi ezt a mai napig. Pista bácsitól vettem át a megtisztelő, ám nehéz elnöki feladatot.
Mint Dunavarsányi civil szervezet jól együtt működünk a helyi Önkormányzattal, az
intézményekkel és nem utolsó sorban a lakosokkal.
Aktív szerepet vállalunk a városi rendezvényeken, a helyi iskola tankertjének szaktanács és
vetőmag támogatásával, mindemellett aktív klubélettel rendelkezünk.
A klubunk hívta életre a Virágos Varsány mozgalmat, melyet 2022-ben már harmadik
alkalommal hirdettünk meg a településen. Az idén második alkalommal a nyertessel
pályáztunk a Virágos Pestmegye versenyében, ahol nevezőnk kertje a második helyezést érte
el.
Közel 30 taggal büszkélkedünk, ahová folyamatosan várjuk a kert és környezet kedvelőket.
Átlag életkorunk 70 év körüli, ami a legtöbb kertbarát körre jellemző, nehezen tudunk
fiatalítani.
Működésünkhöz az Önkormányzattól pályázat útján kapunk anyagi támogatást.
Éves munkaterv alapján dolgozunk. Havonta egy alkalommal gyűlünk össze, olyankor
fogadunk egy-egy meghívott szakmai előadót, és szinte havonta szervezünk külön
programokat.
Programunkat színesítik kirándulások, kertbarát klubok felkeresése és viszont vendégül látása,
borkóstolók, egyéb saját és városunk rendezvényei.
Az eseményekről és érdekességekről facebook csoportunkban értesítjük egymást. A
hírhálóval nem rendelkező idős tagjainkkal rendszeresen telefonon tartjuk a kapcsolatot.
 .
Reméljük, hogy tevékenységünket tovább tudjuk folytatni és fiatalítani is sikerül klubunkat.

2023. január 11.

Vargáné Budafoki Katalin elnök

 2024 éves program

  
2024. havi bontásProgram:Helyszín:
2024.01.10Év indító klub összejövetelPolgárok háza
2024.01.22Magyar Kultúra napjaMűvház
2024.02.06Klub gyűlés aktuális kérdések és tennivalók kertünk körül. Metszések és lemosó permetezés Hingyi István és Varga László tagjaink tollából.Polgárok háza
2024.03.06Klub gyűlés,  aktuális teendők a kiskertben. Kirándulás részleteinek megbeszélése. Nők ünneplése.Polgárok háza
2024.03.15Városi ünnepségMűvház
2024.03.15Kirándulásunk Acsaújlak Prónai kastély- Vácrátót ArborétumbaAcsa- Vácrátót
2024.03.24Virágvasárnapi rendezvényen a Virágos Varsány pályázatának reklámozása.Művház
2024.04.03Klub gyűlés. Áprilisi teendők a kiskertben. Kirándulás részleteinek megbeszélése.Polgárok háza
2024.04.11Költészet napjaalkalmából a rendezvény felkeresése.Dv. Művház 
2024.04.19Tavasz dísznövény és kert kiállítás felkereséseBp. Corvinus Egyetem
2024.05.04Kirándulás Lillafüredre és környékéreLillafüred
2024.05.08Klub gyűlés. Aktuális tennivalók a kiskertben. Polgárok háza
2024.05.31.06.02.Városnapok rendezvény sorozaton részvétel.Dv. Művház
2024.06.04Nemzeti Összetartozás Napja ünnepségen részvétel.Trianon Emlékpark
2024.06.05Klub gyűlés.Nyári teendők kertünkben. Fő hangsúlyt kap a növények vegetatív szaporítása.Polgárok háza
2024.06.15Kerti parti és sütögetés a nyugdíjas klub tagjaival.Polgárok háza
2024. 06. változó Kirándulás Szolnok – Nagykörű gazdákhozSzolnok – Nagykörű
2024.08.07Klub gyűlés és nyári teendők kertünkben. Befőzési fortélyok és tanácsok.Polgárok háza
2024.08.19Szt. István napi városi ünnepDv. Művház 
2024.09.04Klub gyűlés,  aktuális teendők a kiskertben. Kirándulás részleteinek megbeszélése.Polgárok háza
2024.09.14Szüreti felvonulásDunavarsány
2024.09. kozepeKKOSz Termény kiállításStefánia Palota
2024.10.09Klub gyűlés. Aktuális teendők a ház körül, kertünkben.Polgárok háza
2024.10.231956-os forradalom ünnepeDv. Művház
2024.10.31Virágos Varsány EredményhírdetéseSoli deo Glória Közösségi ház
2024.11.06Klub gyűlésen adventi koszorút készítünk saját magunknak.Polgárok háza
2024.12.04Klub gyűlés a Mikulással, kirándulásunk megbeszélése.Polgárok háza
2024.12.20Mindenki karácsonyaMűvház
2100 Gödöllő, Semmelweis u . 2.
Működési terület:
Gödöllő
Kapcsolattartó:
Sebő Györgyné Marika
Email:
sebolev1@gmail.com
Leírás:
Telefon: 0630 709 1097
 A kör 1977-ben alakult 13 fővel, azóta működik, jelenleg 53 fő létszámmal.

Gödöllői Kertbarátkör 2025.II.féléves programja

Július 07. hétfő 12 óra Szalonnasütés Falk László telephe-

lyén, Repülőtéri u 9.

Augusztus 27. szerda A Szentendrei Skanzen meglátogatá-
sa autóbusszal, utána találkozó a Po-
mázi kertbarátokkal Pomázon
Szeptember 10. szerda Kertbarátkörök bemutatkozása a
Stefánia palota udvarán, Budapesten
egész napos

Szeptember 13 szombat Civil utca, belvárosi napok egész nap

Gödöllő

Szeptember 26 péntek 16 óra III.n.éves névnap köszöntő zenés
összejövetel a Török I. gimnázium
ebédlőjében, zenével

Október 08 szerda 8 óra Az iskolakert és a Civil ház
kertjének téliesítése
Október 20. hétfő 15 óra Nosztalgia délután Berze Péter fotós

összeállításának segítségével.

November 17 hétfő 15 óra Összejövetel a Civil házban, program

szervezés alatt.

December 05 péntek 16 óra Karácsonyváró, köszöntő zenés
összejövetel a Török I. gimnázium
ebédlőjében.
Az időpontok és a programok változhatnak
Gödöllő, 2025. július 01.

Sebő Györgyné Berze Péterné
elnök

Gödöllői Kertbarátkör 2024. II. féléves program tervezete

  1. július 22. hétfő   12 óra                Piknik a  Civil ház kertjében

                                                                            Ebéd a Szűcs fogadótól rendelve: Pörkölt, tészta

                                                                            savanyúság, desszert,

  1. szeptember 07 . egész nap                      Civil utca / helyszín szervezés alatt /

  1. szeptember 12 . egész nap                      Stefánia palota udvarán, kitelepülés, bemutatkozás

  1. szeptember 27 . péntek 17 óra                III. n.éves névnapi rendezvény vacsorával, zenével

                                                                             Helyszín: Török I. gimnázium

  1. október 02. szerda egész nap Kirándulás autóbusszal Becsehelyre, Harcz Endre                                                                       déligyümölcs kertészetébe

  1. október 25 . péntek 8 óra                 Civil ház udvara és az iskolakert téliesítése

  1. november 18. hétfő 16 óra               Klubfoglakozás a Civil ház nagytermében

                                                                              Program, előadó szervezés alatt

  1. december 06. péntek 16 óra               IV. n. éves névnap és karácsonyköszöntő klubnap

                                                                               vacsorával, zenével.

                                                                               Helyszín: Török I. gimnázium étterme   

A programokról  időben tájékoztatót küldünk, 

Akadémiai időpontok:  szeptember    18.

                                      október          16.

                                      november      20.

                                      december       11.

90 évesek köszöntése: 2024.október 18. péntek 15 óra

Nyugdíjasok szilveszteri mulatsága: 2024. december  30.

A programok , a helyszínek változhatnak, melyről időben értesítést küldünk.

Gödöllő, 2024. július  04.

                                                                       Sebő Györgyné            Berze Péterné

                                                                          elnök sk.                       elnökh.sk.

KKOSZ Gödöllői Kertbarátkör 2024. I. félévi programtervezete
Január 10. szerda egész nap Látogatás a Richter Gedeon gyógyszergyárba
Február 05 hétfő 15 óra Klub összejövetel a Királyi váróban, vendégünk dr.
Gémesi György polgármester úr, majd megbeszélés
Február 28 szerda 10 órától A Veresi Paradicsom KFT megtekintése, utána ebéd a
Marika néni konyhájában, esetleg a Szentháromság
templom megtekintése.Utazás tömegközlekedéssel
Március 18 hétfő 15 óra Összejövetel a Civil ház nagytermében, előadó
szervezés alatt
Március 25 hétfő 08 óra Civil ház és iskolakert kert tavaszi rendbetétele
Április 05 péntek 16 óra Tavasz zenés, táncos, vacsorás névnapköszöntő
Török I. gimnázum ebédlőjében
Április 15 hétfő 15 óra Civil ház nagyterme, előadó szervezés alatt
Május 08 szerda egész nap Autóbuszos kirándulás Kaposvárra
Május 13 szerda 15 óra A II.féléves program megbeszélése, találkozás az
iskolakertben dolgozó gyerekekkel, szüleikkel
Június 03 hétfő 10 óra A KKOSZ kihelyezett továbbképzése a Királyi
váróban
Június 14 péntek 16 óra II.n.éves névnapköszöntő zenés összejövetel a
Török I.gimn.ebédlőjében
Júnus 28 péntek 12 óra Szalonnasütés Falk László telephelyén hozott
alapanyagokból.
A programok időpontjai változhatnak , előadók , a kirándulás szervezése folyamatban, várunk esetleg
javaslatokat. A fent jelzett időpontok előtt tájékoztató fog készülni, de kérem érdeklődjetek is, és
ezekre az időpontokat jegyezzétek be naptárotokba.
Gödöllő, 2024. február 04.
Sebő Györgyné Berze Péterné
elnök sk elnök.h.sk

Működési terület:

Pest Vármegye

Kapcsolattartó:

Király László elnök

Email:

gyalikertbarat@gmail.com

Web oldal:

https://gyalikertbarat.hu/

Leírás:

Egyesületünk 2010. évben ünnepelte 30. éves évfordulóját. Éves munkaterv alapján dolgozunk, 5 fős vezetőséggel.Havonta egy alkalommal gyűlést tartunk, és szinte havonta szervezünk
 külön programokat.

 Király László elnök

  • Gyáli Kertbarát Kör 2025.-évi munkaterve:
    Január 30./csütörtök/14.00-óra Taggyűlés: Az új program és
    a versenyfelhívás ismertetése, megújulási-szándékkal a
    szakmaiság figyelembevétele. Következő taggyűlésre a
    feladatok: februári előadás címe: tél végi és kora tavaszi
    teendők a kiskertekben, előadó: Gyócsi Zoltán. Magbörze
    előkészítése. Állandó jelenlét a közéletben, újságban az
    „Édenkert Magyarország építsük együtt”!!! felhíváshoz
    csatlakozás bejelentése, a cikk leadása február 25.-ig.Farsangi
    bálra szendvics, sütemény megbeszélése. A KÖZGYŰLÉS, ÉS A
    TAGGYŰLÉS minden esetben a Gyáli Közösségi Házban,
    minden hónap utolsó csütörtökén 14.00-órai kezdettel.
    Február 14./péntek/13.00-óra FARSANGI BÁL ÉDEN PARK
    Február 27./csütörtök/14.00-óra KÖZGYŰLÉS MŰV-HÁZ
    Szakmai, pénzügyi beszámoló a 2024.-évről. Aktuális témák
    bejelentése. Magbörze. Metszési bemutató megszervezése.
    Következő taggyűlésre a feladatok: előadás témája, előadó?
    szervezés alatt. Magbörze folytatása, évelő növények,
    hagymák cseréje, ajándékozása. Édenkert, bemutatókertek
    összeírása. Újságcikk megjelenítése március 25.-ig. Anyák napi
    ünnepséghez az óvodások felkérése. Terménykiállításhoz
    terem igénylése.
    Március 07./péntek/13.00-19.00.NŐNAPI ÉDEN PARK
    Március 08./szombat/10.00-14.00-óráig METSZÉSI
    BEMUTATÓ: Csörsz Józsefné tagtársunknál/Gyál.Rózsa u.39.
    Március 14./péntek/08.00-órától takarítás: a Kálvin tér, az
    Egressy út-Vecsési út kereszteződésében lévő keresztnél, és
    a Szent György szobornál.
    Március 15./szombat/11.00-órakor koszorúzás a Szent
    István téren.
    Március 22./szombat/09.00-12.00-óráig MAGBÖRZE A MŰV-
    HÁZ UDVARÁN.
    Március 27./csütörtök/14.00-17.00 Taggyűlés: MŰV-HÁZ
    Aktuális témák ismertetése: Anyák napi ünnepséghez,
    szendvics, sütemény megbeszélése.
    Újságcikk megjelenítése március 25.-ig. Anyák napi
    ünnepséghez az óvodások felkérése. Terménykiállításhoz
    terem igénylése. Költészet Napjára jelentkezés. Megbeszélés
    tárgya a legszebb kert, előkert, díszkert, és utcarészlet
    elindítása.
    Április 11./péntek/14.00-óra KÖLTÉSZET NAPJA MŰV-HÁZ
    Április 24./csütörtök/14.00-17.00 Taggyűlés, MŰV-HÁZ
    Aktuális témák ismertetése: Anyák napi ünnepséghez,
    szendvics, sütemény megbeszélése. Újságcikk megjelenítése,
    felhívás a Terménykiállításra május 03-ig.
    Május 09./péntek/13.00-19.00 ANYÁK NAPJA: a Tulipán
    utcai óvodások műsora az ÉDEN PARK ÉTTEREMBEN.
    Május 22./csütörtök/14.00-17.00 Taggyűlés: MŰV-HÁZ
    Aktuális témák ismertetése. Terménykiállításra a
    jelentkezések pontosítása, szervezés elkezdése. Újságcikk
    megjelenítése június 25.-ig.
    Június 04./szerda/18.00-óra Trianoni emlékezés, koszorúzás
    a Trianoni emlékműnél.
    Június 26./csütörtök/14.00-17.00 Taggyűlés: MŰV-HÁZ
    Aktuális témák ismertetése. Szép kertek felmérése
    folyamatosan. Újságcikk megjelenítése július 23.-ig.
    Június 28./szombat/08.00-19.00-óráig az Egyesület 45-éves
    évfordulója!!!az Eötvös József Szakközép Iskolában/Gyál.
    Erdősor u.65./
    Július 31./csütörtök/14.00-17.00 Taggyűlés: MŰV-HÁZ
    Aktuális témák ismertetése. Felkészülés a Terménykiállításra.
    Újságcikk megjelenítése augusztus 23.-ig. A Terménykiállítás
    zsűrizése, díjak megbeszélése.
    Augusztus 19./kedd/08.00-órától takarítás: a Kálvin tér, az
    Egressy út-Vecsési út kereszteződésében lévő keresztnél, és
    a Szent György szobornál.
    Augusztus 20./szerda/14.00-17.00 Központi Ünnepség a
    Szent István téren.
    Augusztus 28./csütörtök/14.00-17.00 KÖZGYŰLÉS MŰV-HÁZ
    Aktuális témák ismertetése. Az Édenkert programra
    jelentkezők összesítése, a Terménykiállításra jelentkezők
    nevének összesítése. Teremőrök beosztása.
    Szeptember 02./kedd/08.00-órától 05./péntek/18.00-óráig
    /4 nap/TERMÉNYKIÁLLÍTÁS, SZÉP KERTEK nyerteseinek díj-
    átadása MŰV-HÁZ KAMARATEREM.
    Szeptember 13./szombat/10.00-18.00-óráig SZÜRETI
    FESZTIVÁL, a lakosságot musttal kínáljuk.
    Szeptember 25./csütörtök/14.00-17.00 Taggyűlés: MŰV-HÁZ
    Aktuális témák ismertetése. A TERMÉNYKIÁLLÍTÁS
    kiértékelése. BOR ÉS PÁLINKA VERSENY előkészítése.
    Október 10./péntek/08.00-19.00 a IX.BOR és a VI.PÁLINKA
    VERSENY, ÉDEN PARK ÉTTEREM. 08.00-09.00-óra között a
    versenyre nevezett borok, pálinkák leadása, 09.00-13.00-
    óráig zsűrizés,13.00-14.00-óráig a díjak átadása, majd ebéd
    és baráti beszélgetés 19.00-óráig.
    Október 22./szerda/08.00-órától takarítás: a Kálvin tér, az
    Egressy út-Vecsési út kereszteződés, a Szent György szobor.
    Október 23./szerda/18.00-óra koszorúzás a Szent István
    téren.
    Október 30./csütörtök/14.00-17.00Tisztújító Közgyűlés
    MŰV-HÁZ.
    November 27./csütörtök/14.00-17.00 Taggyűlés: MŰV-HÁZ
    Az Évzáróra a feladatok megbeszélése.
    December 12./péntek/13.00-óra ÉVZÁRÓ AZ ÉDEN PARK
    ÉTTEREMBEN. A VENDÉGEK A TULIPÁN UTCAI ÓVODÁSOK.
    December 27./szombat/18.00-óra, János napi borszentelés a
    Katolikus Plébánián.
    Az évi szakmai kirándulásokat, fürdőlátogatásokat év
    közben a tagsággal egyeztetve hirdetjük meg!
    A programok változtatási jogát fenntartjuk!
    Tájékoztatjuk az egyesület tagságát, hogy összejöveteleink
    alkalmával video-,kép-,hangfelvételek történnek.
    Király László György,elnök:Tel:29/263-343,30/859-2662
    Kincses Ferencné, elnökhelyettes: Tel:30/833-8047
    Gyál.2025.01.01. Király László György Kincses Ferencné
    elnök elnökhelyettes
2085 Pilisvörösvár, Fő u. 127. Művészetek Háza
Működési terület:
Pilisvörösvár
Kapcsolattartó:
Gemela Elvira elnök
Web:
www.kertbaratkor.eoldal.hu
Email:
g.elvira@freemail.hu
Leírás:
További információk a kör saját honlapján találhatók.
 Kapcsolattartó: Gemela Elvira elnök Tel.: 30-349-1502
 A gyűlés helyszíne, ideje: Művészetek Háza 2. emelet 17 óra
A Pilisvörösvár Kovács László Kertbarát Kör egy olyan kertszerető csoportosulás, amelynek
története egészen 1960-ig nyúlik vissza. Ekkor dr. Kovács László szakmai irányításával
néhány érdeklődő megtapasztalhatta a kertművelés szépségeit. 1971. április 18-án az akkori
jegyzőkönyv tanúsága szerint a „helyi természeti kultusz fellendítése érdekében” alakult meg
a Pilisvörösvári Kovács László Kertbarát Kör.
A kört mozgató kezdeti célok mára átalakultak. Előtérbe került a természet és környezet
védelme, a tagság ismereteinek bővítése szakmai előadásokkal, kirándulásokkal. Szeretnénk
megváltoztatni a fiatalok jelenlegi hozzáállását a természethez és a környezeti értékeinkhez.
A kertbarát kör mindig szem előtt tartotta az emberi kapcsolatok gazdagítását és az
összetartozás érzésének erősítését, így igyekszünk továbbra is segíteni a kezdő kertészkedőket
és kerttulajdonosokat.
Bízunk benne, hogy közreműködésünkkel egyre többen tapasztalják meg a kertészkedés által
nyújtott kikapcsolódást, az aktív testmozgást és az egészséges termények előállításával egyre
több vörösvári egészségének megőrzéséhez is hozzájárulhatunk.
Az elmúlt több mint 50 év során körünk változatlanul azzal az elhivatottsággal működik,
amely alapítóinkat is vezette. Hisszük, hogy a kert gondozása közös értékeink és
hagyományaink továbbadását is szolgálja.
Ezért várunk mindenkit szeretettel, aki szívesen lenne részese ennek a közösségnek.

2026. évi program
1. január 19. A kertbarát kör közgyűlése, a 2026. évi program ismertetése
2. február 9. Miért nem kel ki a mag? A magvetés titkai és buktatói – Ea.: Gemela Elvira
3. február 14. Wiedersehen Winter! Sváb ételekkel télbúcsúztató lakoma. Felelős: Weiszer
Éva
4. Február 28. Metszési bemutató Ea.: Szlatki László
5. március 9. Nőnapi megemlékezés Felelős: Mogyorósi István
6. március 9. Borverseny megbeszélése
7. március 15. Részvétel a városi ünnepségen, koszorúzás – Gemela Elvira
8. március 28. Várostakarítás Felelős: Tamás Gáborné
9. április 08. Borbírálat Felelős: Weiszer Éva
10. április 14 Szobanövényt kóstoltunk és mindenki túlélte: avagy mit lehet megenni a
nappaliból. Ea.: Nagy Z. Róbert
11. április 19. 55 éve együtt a kertben és a közösségben – a Kertbarát Kör fennállásának
jubileumi ünnepsége, a borverseny ünnepélyes eredményhirdetésével. Felelős: Gemela
Elvira
12. szakmai kirándulás (Majk, Mór) Felelős: Weiszer Éva
13. május 09. Palántavásár és cserebere (Könyvtár) Felelős: Gemela Elvira
14. május 11. Környezettudatos építkezés és háztartásvezetés Ea.: Kovács Október
15. május 24. Tarjáni bortúra Felelős:Bellovits István
16. május 30. Gyereknap Felelős: Gemela Elvira
17. június 20. Stégek éjszakája Felelős: Bellovits István, Szlatki László
18. augusztus 26. Kóstoljunk bele a sör világába – látogatás a Rotburger Sörfőzdében.
Valamint a terménykiállítás megbeszélése Felelős: Weiszer Éva, Gemela Elvira
19. augusztus 15-16. – Vörösvári Napok megnyitó- Terménykiállítás Felelős: Angeli Márta,
Gemela Elvira
20. szeptember14. Ősi ízek nyomában: a sváb gyümölcsfajták megőrzése. Ea.: Tóth Baláizs
21. Szeptember 26. Szüreti felvonulás Felelős: Weiszer Éva
22. október 12. Biológiai növényvédelem és ökológiai zöldségtermesztés – a kertbarátok
zöld jövője, ahol a növények és a kertészek is csak nyernek. – Vendég előadó
23. október 23. Részvétel a városi ünnepségen, koszorúzás Felelős: Gemela Elvira
24. November 9. Kert a tavaszra hangolva – hagymás dísznövények szaporítása Ea.: Gemela
Elvira
25. november 18. Pálinkamustra Felelős: Bellovits István
26. november 28. Kertbarát kör évzáró gyűlése, Pálinkaverseny eredményhirdetése Felelős:
Gemela Elvira
27. December 12. Adventi vásár Felelős: Gemela Elvira

Pilisvörösvár, 2026. január 19. – Kertbarát Vezetőség

2146 Mogyoród, Berektető u.169.

Működési terület:

Mogyoród

Kapcsolattartó:

Ősi Gábor

Email:

osi.g@citromail.hu

Leírás:

Telefon: 70-223-8694 és 28-440-890
 Nagy Kálmán

TURNOVSZKY ISTVÁN KERTBARÁT KÖR, CSÖMÖR

 

Székhely:         2141 Csömör, Vörösmarty utca 1.

Puzner Tamás a vezető

 e-mail: puzner@t-online.hu

Működési terület: Csömör nagyközség

Elnök:              Kosztyóné Horváth Mária          e-mail: koho@gmail.com          tel.: 70/366-8125

Kapcsolattartó: Puzder Tamás Gyula                tel.: 30/231-5057

Turnovszky István Kertbarát kör, Csömör

 

Turnovszky István Kertbarát kör, Csömör

  1. 2026 évi program

(tervezet)

Január                31.        Disznótoros évnyitó vacsora a Kertbarátoknak

Február              12.        Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1. Hájastészta és fánksütő verseny (Művelődési Ház)

  2.                    Borverseny (Művelődési Ház)

Március                7.         Metszésbemutató a Kertbarátokkal

  1. Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  2. Ünnepség az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére

Április                   9.         Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

??          Föld Napja programsorozat (hulladékgyűjtés a Kistarcsai út környezetében)

Május                 14.        Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1. Tóparti zenés vacsora

Június                   7.         Úrnapi virágszőnyeges körmenet – előkészítésében közreműködés

  1. Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

Augusztus          13.        Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1.         Szent István napi ünnepség (Szent István szobor)

  2. Zenés halászlé parti a Tóparton

Szeptember       ??          Kirándulás

??          Terménykiállítás, KKOSZ Budapesti szervezete,

  1. Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  2. Szüreti mulatság, Terménykiállítás és mustkészítés (Hősök tere)

Október              8.         Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1. 1956-os megemlékezés (Gloria Victis Emlékmű)

November         12.        Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1. Erzsébet-Katalin-napi Bál (Művelődési Ház)

December          10.        Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1.        Mindenki Karácsonya (Hősök tere)

  2. II. Világháborús Emléknap (Szent István hegy, II. Vh. Emlékhely)

Taggyűlések helyszíne: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Sarokterem

Kirándulások:                 Úticélokról és időpontokról később adunk tájékoztatás Tagjaink részére

Kertművelési eszközök kölcsönzése: Németh György (70/420-6686), előre egyeztetett időpontban

  1. évi program

(tervezet)

Január                  9.         Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1. Disznótoros évnyitó vacsora a Kertbarátoknak

Február                1.         Farsangi Bál (Művelődési Ház)

  1. Hájastészta és fánksütő verseny (Művelődési Ház)
  2. Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok
  3.                    Borverseny (Művelődési Ház)

Március                8.         Metszésbemutató a Kertbarátokkal

  1. Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok
  2. Ünnepség az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére

Április                 10.        Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

18.??    Föld Napja programsorozat (hulladékgyűjtés a Kistarcsai út környezetében)

Május                  8.          Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1. Tóparti zenés vacsora

Június                 12.        Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1. Úrnapi virágszőnyeges körmenet – előkészítésében közreműködés

Július                   10.        Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

Augusztus          20.        Szent István napi ünnepség (Szent István szobor)

  1. Zenés halászlé parti a Tóparton

Szeptember       ?-?         Kirándulás

  1. Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

                            ??.         Terménykiállítás, KKOSZ Budapesti szervezete,

  1. Szüreti mulatság, Terménykiállítás és mustkészítés (Hősök tere)

Október              9.         Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1. Turnovszky István Kertbarát Kör 50. éves évfordulója (Művelődési Ház)
  2. 1956-os megemlékezés (Gloria Victis Emlékmű)

November         13.        Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1. Erzsébet-Katalin-napi Bál (Művelődési Ház)

December          11.        Taggyűlés, aktuális kert és növényvédelmi feladatok

  1. Mindenki Karácsonya (Hősök tere)
  2. II. Világháborús Emléknap (Szent István hegy, II. Vh. Emlékhely)

Taggyűlések helyszíne: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Sarokterem

Kirándulások:                 Úticélokról és időpontokról később adunk tájékoztatás Tagjaink részére

Kertművelési eszközök kölcsönzése: Németh György (70/

Leírás:

A Kertbarát Kör 1975. augusztus 15-én alakult 20 fő részvételével. Jelenlegi taglétszám közel 100 fő, amellyel az egyik legnagyobb civil szervezet vagyunk a községben. Turnovszky István Csömörön a XX. század első felében pedagógusként, néptanítóként élt. Az iskolán kívüli népművelés előadója volt, a községben gyümölcstermesztéssel foglalkozott. Rezső fiuk Baján szerzett tanítói oklevelet, és Ő is 1930-tól Csömörön tanított. Tiszteletbeli tagunk – és községünk Díszpolgára – volt Bálint György, aki 100 évesen, 2019. decemberében még Taggyűlésünkön előadást tartott.

Taggyűléseinket havi rendszerességgel tartjuk, amelyeken rendszeresen agrárszakmérnök ad tájékoztatást az aktuális kertészeti és növényvédelmi feladatokról, dísznövények és fák-bokrok gondozási teendőiről. Minden tavasszal az egyik kertészetben metszés-szemzés bemutatóra kerül sor, amelyen régi tagtársaink felfrissítik és új tagtársaink megismerik az aktuális tavaszi feladatokat.

Csömör nagy hagyományú gyümölcs és bortermelő település volt. A községben még szőlőt termelő gazdák és tagtársaink részére több mint 40 éve nevezési díj mentes Borversenyeket szervezünk, amelyekre a környékbeli településekről is érkeznek nevezések. Az értékeléseket neves, hivatalos borszakértők végzik, a díjazottak erkölcsi elismerésben részesülnek. A résztevők értékelést kapnak boraikról, hogy mit kellene a borkezelésen javítani, hogy minden évben jobb és jobb eredmények születhessenek.

A községi hagyományok őrzése egyik kiemelt civil feladatunk. Ennek keretében vagyunk szervezői és résztvevői a februárban megrendezendő legendás Fánk és hájas tészta sütő versenyeknek, a híres Úrnapi virágszőnyeges körmenetnek, a szeptemberi Szüreti Fesztiválnak és az Adventi ünnepi eseményeknek. Augusztus 20-i ünnepkör keretében tagtársaink kertjeik terméseiből egésznapos terménybemutatót tartanak nagy sikerrel.

Hagyománnyá vált az általunk szervezett és lebonyolított jelmezes Farsangi és az Erzsébet-Katalin napi bál, a Tóparti gulyás és halászlé parti, amely rendezvényeken szívesen és rendszeresen részt vesznek érdeklődők, hozzátartozók, ismerősök.

A település civil szervezeteinek vállalásaihoz kapcsolódóan rendszeresen részt veszünk a község területén az elhagyott hulladékok begyűjtésében. Több más civil szervezet megalakulásánál (pl.: a Báló Lipót, a Furmicska táncegyüttes, a Tiszta forrás népdalkör) segítettünk, amelyekben tagtársaink most is aktívan részt vesznek. Nyitottak vagyunk a helyi kisebbségi (szlovák, német) és egyházi szervezetek rendezvényeinek szervezeti és tagtársaink általi támogatásában. Kapcsolatot építünk a környező települések Kertbarát szervezeteivel is.

Kedvelt programjaink közé tartoznak a szervezett belföldi és külföldi kirándulások. Ezek keretében Erdélyben több mint 15 alkalommal voltunk (testvértelepüléseink Torockó és Ürmény), utazásokat szerveztünk Horvát- és Görögországba, évente több alkalommal indulunk belföldi utazásra. Ezekre a tagtársainkon kívül szívesen jelentkeznek nem Kertbarát Köri érdeklődők. Az utazásokon lehetőség nyílik tevékenységeink és információk terjesztésére, jó alkalmak, hogy az emberek jobban megismerjék egymást, közelebb kerüljenek egymáshoz.

A Kertbarát Kör számos saját tulajdonú kert- és szőlőművelési eszközökkel rendelkezik, amelyeket a tagok igényei alapján rendelkezésükre bocsátjuk. Rendezvényeinket döntően a községi létesítményekben tartjuk, amelyekhez ugyancsak számos berendezést, eszközt, népviseleti ruhákat biztosítunk.

Kiemelt céljainknak tekintjük a kertészti és gyümölcstermesztéssel kapcsolatos információk széles körű terjesztését (iskolások körében is), a helyi hagyományok és étkezési szokások őrzését.

További információk, aktualitások, fényképes beszámolók a kertbarát kör saját facebook oldalán olvashatóak.

Kosztyó László elnök

Email:

aniko46619@gmail.com és kohokft@gmail.com

Leírás:

Kapcsolattartó: Palkovits Istvánné
 Cím: 2141 Csömör, Bitskey Gyula u. 10.
 Tel: 06-20-4107330 vagy 06-28/446947
 E-mail: aniko46619@gmail.com

 Kertbarát Körünk idén 43. éve működik. Jelenlegi tag létszámunk 134 fő. Minden hónap első csütörtökön tartunk taggyűlést, ahol szakértő segítségével tájékozódhatunk az aktuális évszaknak, hónapnak megfelelő kerti munkálatokról. Februárban részt veszünk a Művelődési Ház által szervezett fánksütő versenyen, és jelmezes farsangi bált rendezünk. Ebben a hónapban történik a borok versenyeztetése, ahol szakértők bírálják el, és értékelik a leadott borok minőségét. Márciusban metszés bemutatót tartunk tagjaink, és az érdeklődők részére. Részt veszünk az Önkormányzat, és a Művelődési Ház által szervezett különböző programokon, szervezünk kirándulásokat, és hagyományosan megrendezzük az Erzsébet-Katalin bál

2023 program tervezet

2600 Vác, Körtvélyesdűlő 20211/10 hrsz.

Kapcsolattartó:

Fekete Józsefné

Leírás:

Fekete Józsefné elnök Tel: 20-535 6072

Szigethalom Zöld Háló Egyesület

Regényi Tiborné Aranka

Az Egyesületünk 2003. november 19-én alakult 16 fővel, azóta folyamatosan tevékenykedünk a
településünk környezetéért, szépító tevékenységgel. 2016-ig folyamatos virágkiállítást rendeztünk ,
valamint folyamatos település takarítást végzünk, minden év április 22 Föld Napja tiszteletére az
iskolások és egyes szervezetek bevonásával. 2012-től folyamatos smaragdfa ültetést ütemeztünk be a
településen. 2017-től folyamatosan az utcafrontok virágosítását ütemeztük be levendulákkal és
egynyári virágok beültetésével. 2018-tól óriási virágcserepek kerültek kihelyezésre Vass Albert utca,
Négyszínvirág Óvoda és a Rákóczi úti bölcsőde bejáratához, melyekbe egy nyári virágok valamint
buxusok kerültek beültetésre. A Virágos Magyarország pályázati lehetőséggel is minden évben élünk.
Több alkalommal az elismerő oklevél mellett pénz jutalmat, tervezési lehetőséget, egynyári virágokat
kaptunk, valamint 2018-ban Gyertyán fát, amely a Fehér Gém Üdülő területén lett leültetve. Az
egyesületünk tagjai folyamatosan részt vesznek más szervezetek rendezvényein, úgy megjelenéssel
mint segítség nyújtással. 2018 december 9-én az alapító tagok meghívásával nagy sikerű jubileumi
ünnepséget rendeztünk, az alpítók közül hatan névre szóló serleget kaptak. 2019-ben XV. alkalommal
került megrendezésre a Szép kertek rendezett porták fotó pályázatának jubileumi gálája, ahol 98 főt
tudtunk jutalmazni ajándéktárgyakkal, oklevelekkel és utca táblákkal. 2020-ban a járványügyi
helyzetre való tekintettel is felhívásra került a fotópályázat, melyre 65 jelentkezés érkezett. A zsűri
döntése alapján mind a 65 főt díjaztunk. Az átadás a korlátozó szabályok betartása mellett a
Polgármesteri Hivatal dísztermében három turnusban történt. Továbbra is mindent elkövetünk a
településünk szépítése érdekében és hogy minél több lakost be tudjunk vonni. 2021-ben tovább
folytattuk környezeti tevékenységünket. A Szép kertek fotópályázati felhívásunkat március ás április
hóban hirdettük meg, melyre 92 fő jelentkezett. Egyesületünk több éves munkájára felfigyelve
Dunavarsány civil információs iroda vezetője indítványozta a Virágos pest megye felhívás
meghirdetését, melyhez szakmai tanácsot és egyesületi csatlakozást kért. Így indult el az első Virágos
pest megye felhívása.Egyesületünk az év folyamán folyamatosan tevékenykedett a város szépítésben,
virágok ültetésével és terek takarításával. Tekintettel arra, hogy a településünk szépítői is felhivást
kaptak arra, csatlakoztunk a pest megyei felhíváshoz, ezért egyesek még szebbé probálták varászolni
a portájukat. Ez azért is fontos volt, mivel a mi általunk zsűrizett értékelés alapján egy szépítőt a pest
megyei felhívásra küldhettünk. A szépítők közül 5 lakosnál fotózás és riport is készült. Az
egyesületünk október 25-én tartotta a XVII. díjátadó gáláját 90 fő díjazásával, mely ismét nagyon
nagy sikerrel, színvonalas műsoros előadással zajlott le. A költségek szigorítása mellett az
ajándékozásunkhoz az önkormányzat ismét hozzjárult egy-egy 3000 forintos virág utalvánnyal.
Örömünkre szolgált, hogy a Virágos pest megye felhíváson településünk 3. helyezést ért el.
Egyesületünk a fenttarhatóság érdekében mindent megtesz a virágos szebb Szigethalomért. 2022-
ben az egyesületünk az Országos Kertbarát Szövetség tagja lett. A tagsági bemutatkozásunk után
megkeresett Sári Kovács Szilvia Karcag város alpolgármestere Magyarország Legszebb konyhakertek
ötletgazdája, hogy csatlakozzunk ehez a tevékenységhez is. „Szép kertek rendezett porták” felhívása
mellett így került sor a Legszebb konyhakertek fotópályázati lehetőségére is. Nagy öröm volt
számunkra, hogy a 83 Szép kertek rendezettek porták jelentkezése mellett, 11 konyhakert
jelentkezőt értékelhettünk. A konyha kert értékelésénél, mely számunkra új dologként jelentkezett
sokkal nagyobb munkaigényt vont maga után. Ugyanis az értékeléshez több idő időintervallumot
kellett beütemeznünk, de megérte mert magas színvonalon jutott a településünk elismerésre. A
Biokert művelői életmű díjat kaptak és az egyik zárt kert tulajdonos országos elismerésben részesült.
A tevékenység folytatására 2023 évre is már megkaptuk a felkérést. A Szép kertek rendezett porták
18. alkalommal került megrendezésre, ahol a helyi szinten értékelt konyhakertek is díjjazva lettek. A
Gála nagyon szinvonalas és sikeres lett. Ismételten zsúfolásig megtelt a Városi Szabadidő Központ

színház terme. A szakmai értékelések után, amelyet a jelentkezők nagyon nagy örömmel fogadtak,
úgy érzem, hogy a szépítő tevékenység a környezettudatosság egyre jobban a szebb és egy élhetőbb
Szigethalom elérésére a cél.

Elnök: Regényi Tiborné
Helyettes: Csapó Lajos
Titkár: Suhai Réfi Timea

ZÖLD HÁLÓ EGYESÜLET Regényi Tiborné
2023. január 31.
2315 Szigethalom, Szabadkai u. 175..

ZÖLD HÁLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
2023. ÉVI MUNKATERVE

Az egyesületünk kiemelkedő célja a településünk környezetvédelme a társadalom, a
közösségek környezettudatos gondolkodásának, magatartásának megerősítése, a jövő
generációinak integrálása, valamint a környezettel való törődés és annak védelme, építése,
szépítése és a fenntarthatóság megtartására való törekvés. Városunk egészséges, tiszta
levegőjének érdekében 2004-től elindított fásítási program, melyben Vérszilvák, Betula
pandulák, majd 2012-ben kiegészült „Smaragd fa” ültetési programmal, továbbá 2019-től a
Szabadkai utca járdaszigeteinek levendulával való beültetése, melyet szeretnénk ez évben
kiteljesíteni. A Szent István tér, a bölcsődék és óvodák területére a továbbiakban is nagy
gondot fordítunk az egynyári virágokkal való beültetés és azok gondozására.
Város szépítés!
 „Rendezett porták-virágos utcák” fotópályázatának meghirdetése 2023. március
 A ZÖLD HÁLÓ által új levendulák és örökzöldek ültetése a Szent István téren
2023. márciustól
 Tavaszváró ünnepi díszítés a Szent István téren 2023. március 14.
 Intézmények, terek virágosítása Szivárvány Bölcsőde és Narancs Óvodánál
2023. ápr.-máj
 Járdaszigetek, utcák virágosítása a lakosok bevonásával 2023. áprilistól
 Szabadkai utca járdaszigeteinek további virágosítása 2023. májustól
 Virágládás utcák szélesebb körbe való kiterjesztése 2023. májustól
 A Szép kertek rendezett porták jelentkezőinek porta szemléje 2023. júniustól
 Nevezés a Virágos PEST MEGYE felhíváshoz 2023. július
 A Szent István tér ünnepi díszítése 2023. augusztus 19.
 A fotópályázatok értékelése, díjazása Városi Szabadidő központ

2023.október 16.

Környezetvédelem, környezettudatosítás
 Egész napos kistérségi környezetvédelmi vetélkedő a Gróf Széchenyi
Általános Iskolában 2023. április
 Föld Napi takarítás 2023. április 22.
 ÖKO környezettudatos vetélkedők 2023. május 1.
 Ismeretterjesztő programok a környezetvédelemről, a környezetvédelmi világnap
tiszteletére 2023. június 5.
 Erzsébet táborhoz való kapcsolódás 2023. június
 A TE-SZEDD mozgalom őszi akcióhoz való csat. 2023. szeptember

Egyéb programok:
 Részvétel 2023.-ban Magyarország legszebb konyha kertje programjának
megvalósításban 2023.március

 Játékos vetélkedővel családi nap megszervezése 2023. szeptember
 Kirándulások és színházlátogatás beütemezése 2023.évközi

Egyesületi kapcsolattartás, egész évben:
 Együttműködés az Önkormányzattal
 Együttműködés a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetséggel
 Civil szervezetekkel
 Iskolák, Óvodákkal való együttműködés a környezettudatosítás érdekében
 Riegler Erika virágkertészet Timi és Heni virágosokkal
 Az ARIES KFT-vel
 Trillium KFT-vel (palackpréselés-és zsugorításokkal kapcsolatban)
 Rebat KFT-vel (elemek, veszélyes hulladékok elszállítása)
 Kert Stúdió Domokos Balázs ügyvezető igazgató
 Civil Információs Iroda Dunavarsány
Közgyűlés és taggyűlés időpontja:
Taggyűlés 2023. január 30 Szabadkai út 175. 16.00
Taggyűlés: 2023. február 28. Szabadkai út 175 16:00
Közgyűlés + tisztújító): 2023. március 28. Szabadkai út 175. 16:00
Taggyűlés 2023. szeptember 11. Szabadkai út 175. 16.00
Jubileumi ünnepség 2023. november 25. VSZK az időpont pontosítása folyamatban

Szigethalom, 2023.január. 31. Regényi Tiborné elnök 06-70-263-48-55

Elnök:
Ujvári Gabriella 3670/629-9202
Juhász Ferenc Művelődési központ. Biatorbágy, Baross Gábor u. 1, 2051
A hónap első CSÜTÖRTÖKJÉN 18:00-20:00
2024 programjaink:
Január
Madarak a biokertben, Biatorbàgyi Tàjvédőkör előadàsa
Február
Esővíz gyűjtés, esőkertek, Biatorbágy Tàjvédőkör előadàsa
Március
10 éves a biatorbàgyi kertbaràtkör, jubileumi ünnepség és magbörze
Àprilis
Erdőkertek, Mag Zsuzsi biológus előadàsa
Màjus
Növényi erjesztmények hàzilag tàpanyagutànpótlàsra és növényvédelemre
Június
Kertlàtogatàs bogràcsozàssal
Szeptember
Kiràndulàs a vàcràtóti arborétumba
Október
Bioboràszat làtogatàsa
November
Szobanövények gondozàsa
December
Karàcsonyozàs
Üdvözlettel:
Gabi 

 

Vácdukai Kertbarát Kör
Működési hely: Művelődési Ház és Könyvtár Vácduka Béke tér 2.
Működési terület: Vácduka
Vezető és kapcsolattartó: Lakatosné Kiss Gabriella
Telefon: +36302557273
Email:vacdukaikertbaratokkore@gmail.com
Leírás: 2024. január 1-vel, 20 fővel alakult meg a kertbarátkör.
Összejöveteleinket minden hónap utolsó péntekén 17.30-19 óra között tartjuk a helyi
művelődési házban.
Vácdukai Kertbarát Kör

Vácdukai Kertbarátok Köre 2026. évi munkaterve
Január 30.
 Féléves munkaterv megbeszélése
 Tagdíj befizetése
Február 27.
 Gál Norbert tagtársunk élménybeszámolója a Giardini Botanici Hanburyben töltött
tanulmányútjáról
 KKOSZ továbbképzés aktuális témájának bemutatása
Március 27.
 Magbörze
 KKOSZ továbbképzés aktuális témájának bemutatása
Április 24.
 Esővízgyűjtés
 Évelő növények , hagymák cseréje, ajándékozása
 KKOSZ továbbképzés aktuális témájának bemutatása
Május 29.
 Szatmári Gergely tagtársunk kertjének látogatása
 KKOSZ továbbképzés aktuális témájának bemutatása
Június 26.
 Radics Attila tagtársunk gazdaságának meglátogatása
 KKOSZ továbbképzés aktuális témájának bemutatása
Augusztus 28.
 Magfogás fortélyai

Szeptember 25.
 Beporzóink
 KKOSZ továbbképzés aktuális témájának bemutatása

Október 30.
 Őszi teendők a kiskertekben
 KKOSZ továbbképzés aktuális témájának bemutatása

November 27.
 Az elmúlt időszak tapasztalatainak megbeszélése
 KKOSZ továbbképzés aktuális témájának bemutatása

December 11.
 Közös karácsonyozás

Toggle tartalom

AZ ÉRDI KERTBARÁTKÖR 2026-OS ÉVI RÉSZLETES TERVE

Január 12. A KKOSZ. előadások ismertetése.
Az idei tervek pontosítása.

Január 26. Ünnepi taggyűlés kertbarátkörünk megalakulásának 25.
évfordulójának alkalmából
Február 7. A NYITNIKÉK börze és vásár előadások megtekintése, Bp. XVII.ker.
Február 9. Kertbarátköri találkozó: Fürdőtea készítés gyógynövényekből.

A KKOSZ. előadások ismertetése.

Február 23. Kertbarátköri találkozó Tél végi munkák a kertben.” Biológiai
növényvédelem, komposztálás
Február 25. Interaktív tapasztalatcsere az Érdi Vörösmarti Mihály Gimnázium
(VMG) diákjaival: A kerttervezés szempontjai
Február 28. Budafoki magbörze 9-12 óráig
Február 28. MAGYARORSZÁGI ÚJBOR ÉS SAJTFESZTIVÁL 13-20 óráig
Március 8./15 Csillagvirágtúra Érden a Belicay szigeten a Tőzike tanösvényen
érdi civilszervezetekkel, és KKOSZ. vendégekkel
Március 9. Kertbarátköri találkozó A KKOSZ. előadások ismertetése
… „Az én kis kertem” rajzpályázat meghirdetése.
A „KKOSZ. fotópályázat” feltételeinek ismertetése
Március 1/ 7/14 Interaktív metszés bemutató az Érdi barackosban
Március 10. A „kiskertészprogram” Tanoda Otthon Iskolakertben ágyások
kialakítása, vetés
Március 11. A „szivárvány” ovikertben „zsákos” növényültetés, magvetés
Március 13. A „kiskertészprogram” Teleki iskola Öko szakkörében és további havi
2 alkalommal
Március 18. 14óra Gyümölcsborok készítése: Előadás, kóstolás, könyvvásár
Március 21. A Budaörsi NYITNIKÉK kiállítás, szaporítóanyag csere-bere,

előadások

Március 22. Tematikus nap a Klímapark ismertetésére, népszerűsítésére minden
korosztálynak. Előadások, interaktív programok felnőtteknek,
ovisoknak, és iskolásoknak, szaporítóanyag csere-bere
Március 23. Kertbarátköri találkozó: „Aktuális növényvédelmi megoldások
kiskertben… Előadó: AY Anna növényorvos
Április 9. A „kiskertészprogram” / klímapark ismertetése

a Mariánum iskolában, magvetés

Április 14. Kertbarátköri találkozó A KKOSZ. előadások ismertetése
Április 15. Ovikert Fenyves Óvoda: Virágágyás kialakítása, magvetés,
Április 19-21. Dísznövény Szakkiállítás és Vásár Budapest Villányi út
Április 20. Kertbarátköri találkozó: Illatok, ízek, gyógyerők, fűszer és gyógynövények

Glavati Zsuzsanna kertészmérnök interaktív foglalkozása
Április 22. Fenntarthatósági nap a VMG-ben: interaktív beszélgetés Biológiai

növényvédelem, komposztálás / permakultúrás termelés

Április 23. Tanoda Otthon Iskolakert veteményezés
Április 25/26. Tematikus nap a Klímapark népszerűsítésére minden
korosztálynak. Előadások, interaktív programok felnőtteknek, ovisoknak,
és iskolásoknak

Május 3 Május 3. Tündérkert Őshonos gyümölcsfák megtekintése
Május 4. „Aktuális növényvédelmi megoldások: Előadó: AY Anna

növényorvos

Május 6. Szivárvány Óvoda: virágültetés, palánta pikírozás
Május12. Kertbarátköri találkozó A KKOSZ előadások ismertetése,

Időszerű tavaszi munkák a kertben

Május 21.Tanoda Iskolakert: virágültetés, palánta tűzdelés
Május 3/10/17 Gyógynövénytúra Érden Venczel Ilona vezetésével
Május 18. Kertbarátköri találkozó: A tápanyag-utánpótlás és biológiai
védekezés
Június 4. Tanoda Iskolakert: virágültetés, palánta kiültetés
Június 8-12. Fenyves Óvoda, és Szivárvány Óvoda
Június16/20. Krysna völgy: Intenzív növénytermesztés.
Június 27. Záróbuli egyik tagunk kertjében, az érdi barackosban.
Július-Augusztus Az Óvoda és Iskolakertek szükség szerinti segítése.
Rendszeres öntözés megszervezése a „Klíma park”-ban
Július 15-Augusztus 15. „Kerti füzet” szerkesztése, emléklapok, és oklevelek

szerkesztése, nyomdai kapcsolattartás

augusztus 31. Felkészülés a „terménybemutatóra”
Szeptember 4. A kiállítóterem berendezése, feldíszítése.
Szeptember 5. Terménybemutató lebonyolítása, műsor, szakmai előadás
díjkiosztó.
Szeptember 10/11. KKOSZ. Országos terménybemutató
Szeptember 14. A KKOSZ. előadások ismertetése, saját tapasztalatok

összevetése. Tél-alávetés megtervezése.

Szeptember 21. Kertbarátköri találkozó Őszi munkák a kertben.
Október 5. Kertbarátköri találkozó: A KKOSZ. előadások ismertetése
Október19. Kertbarátköri találkozó: Téli munkák a kertben, tavaszi
előkészületek tervezése.
November 2. Szalma/ kukorica csuhé díszek készítése.
Idei kerti munkák tapasztalatainak értékelése.

November 16. Ádventi koszorú készítése, 2027-es tervek megbeszélése.
December 14. Kertbarátköri találkozó: Kertészkarácsony

ÉRD, 2026. január 28.

……………………………
Csörgő Andrásné
Érdi Kertbarátkör elnöke